2012-ben szerte a világban egy Pál apostolnál olvasható mondat alapján próbálunk tájékozódni: „Az én erőm erőtlenségben nyilvánul meg” (2 Kor 12,9). Az apostol úgy örökíti ránk ezt a mondatot, mint amit ő – élete egy válságos szakaszában – vigaszként kapott a feltámadott Jézustól. Erő a gyengeségben.

Jézus önmagáról mondja ezt. Néhány nappal vagyunk csak túl karácsonyon, ahol valóban láthattuk ezt: a hatalmas Isten fia istállóban jött a világra. Szülőszoba barmok közt! És Jézus ágyán nem volt paplan, jaj de fázott az ártatlan. Ám az ő ereje éppen ebben az erőtlenségében nyilvánult meg. Mint ahogy a felnőtt Jézus is merte vállalni erőtlenségét. Fáradtan és elgyötörten roskadt le a sikári kúthoz, és egy samaritánus asszonytól kért inni. Ő, aki világokat tartott kezében és csillagokkal labdázott, elcsigázottan zuhant le a kút kávájára.  Máskor meg kimerülten aludt a csónak mélyén, amikor tanítványai a viharral küzdöttek. Nem szégyellte gyengeségét, amikor sírt barátja, Lázár halálról értesülve. És ereje erőtlenségben nyilvánult meg, amikor a golgotai kereszten a testi és lelki fájdalmak közepette vette magára mások bűneit.

2012 igéje a mi emberi erők korlátaira is utal. Nem kell szégyellnünk gyengeségünket. Amikor fogytán az erőnk. Estére ólmos fáradtság lesz úrrá rajtunk, és kimerülten zuhanunk az ágyba. Amikor fel sem tudunk onnan kelni, mert betegek vagyunk. Amikor kezünkből a tárgyak, fejünkből, mint rostán át, a gondolatok hullanak ki. A korintusi levélből tudjuk, hogy Pál, a népek apostola ismerte a gyengeségnek ezt az állapotát. Tövis adatott a testébe, és folyamatosan gyötörte a Sátán angyala. Ezért háromszor kérte az Urat, hogy a kísértő távozzék el tőle. Ekkor kapta Jézustól ezt a vigasztaló üzenetet: „Elég neked az én kegyelmem. Az én erőm erőtlenségben nyilvánul meg.”

Mivel mind Jézus, mind Pál apostol tudott gyenge lenni, mintegy megszentelődött az erőtlenség. Ezért egy olyan világban, amely újra és újra az erőseknek kedvez, mi vegyük észre az erőtlent. Akinek, Jézushoz hasonlóan, nincsen ágyán paplan, sőt akinek már ágya sincsen. Aki elveszítette munkáját, szeretteit, hitét. Aki az örök vesztes. Akinek senki sem kíván ma boldog új évet, aki napról napra tengeti életét. Akit magára hagynak pártok és akit nem képviselnek a szakszervezetek. Ám akikhez mélyre hajol a feltámadott Jézus, és ezt mondja neki: „Elég neked az én kegyelmem. Az én erőm erőtlenségben nyilvánul meg.”

http://www.evangelikus.hu/panorama/lelektol-lelekig-201eaz-en-erom-erotlensegben-nyilvanul-meg201d

Az erő és az erőtlenség végigkíséri életünket, része a világ- és az egyháztörténelmének is. Mindnyájan szeretnénk erősek lenni és maradni. Legyőzni betegséget, szegénységet, reménytelenséget, válságot. Tudjuk, ez nem mindig sikerül.
Ismerünk olyan ezoterikus és vallási irányzatokat, amelyek azt ígérik követőiknek, hogy megszabadulhatnak az erőtlenségtől, betegségtől, szegénységtől, csak hinniük kell a sikerben. Részbeni hatásuknak van alapja: bizonyos esetekben segít a koncentrálás, akaraterő.
Azt is tapasztaljuk, hogy lelki megújulások, megtérések eredményeznek testi javulást vagy gyógyulást is. Ha egy szenvedélybeteg lelkileg újjászületik, azt megérzi a mája, pénztárcája és a családja is. Hiszünk a csodákban is, történhet rendkívüli gyógyulás is. De azt is tudjuk, tapasztaljuk, hogy ez nem automatikus dolog. Nem lehet kierőltetni, megrendelni, rítussá tenni.
Nagyszerű, elkötelezett emberek is ismerik a gyengeséget, betegséget, szegénységet. Jézusról azt írja a Biblia, hogy „fájdalmak férfia, betegség ismerője” volt. Nem volt vagyona sem. Egy alkalommal azt mondta követőinek, hogy az „Emberfiának nincs hová lehajtania fejét”. Ezt nevezzük ma hajléktalanságnak.
Pál, az apostolok fejedelme rendkívüli hatással volt az emberekre. Gyülekezetek sorát alapította. Néha nyomorúságos körülmények között, például börtönben írt leveleit kétezer év óta szentírásként olvassák milliók. Karizmatikus volta ellenére mégis átélt szenvedéseket, átmeneti kudarcokat, fájdalmakat. Egy helyen arról ír, hogy része volt különleges spirituális élményben: elragadtatott a mennyei világba. De ugyanitt írja, hangsúlyozza, hogy nem ez a lényege, alapja szolgálatának. Hivatkozik egy bizonyos gyengeségre, betegségre is, amit így ír le: „tövis adatott a testembe: a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam. Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék el tőlem. De ő ezt mondta nekem: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.”
A keresztyénség nem pártolja, nem dicsőíti a szenvedést, de józanul számol vele. Bukott, bűnbeesett világban élünk. Az emberi esendőségnek vannak személyes és egyetemes következményei. Kimondhatjuk: a természet, az állatvilág és az egész világ szenved az ember bűnei, felelőtlensége miatt.
Ezek ellen harcolnunk kell minden eszközzel: imával, új közösségek alapításával, jó és helyes programok indításával.
Ugyanakkor a szenvedésnek, erőtlenségnek Pál apostol szerint van egy másik titka és esélye is. A hívő ember átéli, hogy az erőtlenség állapotában Isten erőssé lesz az életében. Az erőtlenségben szabaddá válhat az út Krisztus számára, hiszen vélt vagy valós erősségeimmel nem akadályozom a kegyelem kiáradását mások felé.
Akiket Isten igazán áldássá tett az emberek számára, mind átélték az összetörést, bukást, gyengeséget, és azután a helyreállítást. Így váltak használható, áldott, eszközzé a Teremtő kezében.
Kedves Hallgatók! Tanuljunk meg kegyelemből, Isten jóságából, irgalmából élni.
„Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.”

http://www.evangelikus.hu/panorama/ero-es-erotlenseg-2013-2012-ev.-igejerol/