Jézus Krisztus mondja: "Elég neked az én kegyelmemn mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz." (2Kor 12,9a)
LÉLEKTŐL LÉLEKIG: „AZ ÉN ERŐM ERŐTLENSÉGBEN NYILVÁNUL MEG”
A világ közel száz országában olvassák rendszeresen a Bibliát az úgynevezett Losungen alapján, amely magyarul Bibliaolvasó Útmutató címen jelenik meg. Ebben nemcsak minden napnak, hétnek és hónapnak, hanem esztendőnek is megvan a kijelölt szentírási igéje. Szöveg: dr. Fabiny Tamás (Magyar Rádió, Lélektől lélekig, 2012. január 1.)
2012-ben szerte a világban egy Pál apostolnál olvasható mondat alapján próbálunk tájékozódni: „Az én erőm erőtlenségben nyilvánul meg” (2 Kor 12,9). Az apostol úgy örökíti ránk ezt a mondatot, mint amit ő – élete egy válságos szakaszában – vigaszként kapott a feltámadott Jézustól. Erő a gyengeségben.
Jézus önmagáról mondja ezt. Néhány nappal vagyunk csak túl karácsonyon, ahol valóban láthattuk ezt: a hatalmas Isten fia istállóban jött a világra. Szülőszoba barmok közt! És Jézus ágyán nem volt paplan, jaj de fázott az ártatlan. Ám az ő ereje éppen ebben az erőtlenségében nyilvánult meg. Mint ahogy a felnőtt Jézus is merte vállalni erőtlenségét. Fáradtan és elgyötörten roskadt le a sikári kúthoz, és egy samaritánus asszonytól kért inni. Ő, aki világokat tartott kezében és csillagokkal labdázott, elcsigázottan zuhant le a kút kávájára. Máskor meg kimerülten aludt a csónak mélyén, amikor tanítványai a viharral küzdöttek. Nem szégyellte gyengeségét, amikor sírt barátja, Lázár halálról értesülve. És ereje erőtlenségben nyilvánult meg, amikor a golgotai kereszten a testi és lelki fájdalmak közepette vette magára mások bűneit.
2012 igéje a mi emberi erők korlátaira is utal. Nem kell szégyellnünk gyengeségünket. Amikor fogytán az erőnk. Estére ólmos fáradtság lesz úrrá rajtunk, és kimerülten zuhanunk az ágyba. Amikor fel sem tudunk onnan kelni, mert betegek vagyunk. Amikor kezünkből a tárgyak, fejünkből, mint rostán át, a gondolatok hullanak ki. A korintusi levélből tudjuk, hogy Pál, a népek apostola ismerte a gyengeségnek ezt az állapotát. Tövis adatott a testébe, és folyamatosan gyötörte a Sátán angyala. Ezért háromszor kérte az Urat, hogy a kísértő távozzék el tőle. Ekkor kapta Jézustól ezt a vigasztaló üzenetet: „Elég neked az én kegyelmem. Az én erőm erőtlenségben nyilvánul meg.”
Mivel mind Jézus, mind Pál apostol tudott gyenge lenni, mintegy megszentelődött az erőtlenség. Ezért egy olyan világban, amely újra és újra az erőseknek kedvez, mi vegyük észre az erőtlent. Akinek, Jézushoz hasonlóan, nincsen ágyán paplan, sőt akinek már ágya sincsen. Aki elveszítette munkáját, szeretteit, hitét. Aki az örök vesztes. Akinek senki sem kíván ma boldog új évet, aki napról napra tengeti életét. Akit magára hagynak pártok és akit nem képviselnek a szakszervezetek. Ám akikhez mélyre hajol a feltámadott Jézus, és ezt mondja neki: „Elég neked az én kegyelmem. Az én erőm erőtlenségben nyilvánul meg.”
http://www.evangelikus.hu/panorama/lelektol-lelekig-201eaz-en-erom-erotlensegben-nyilvanul-meg201d
Erő és erőtlenség – 2012. év igéjéről
2012. év igéje: Jézus Krisztus mondja: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” 2 Kor 12,9a Szöveg: Szeverényi János (Rádiós áhítat – 2012. január)
Írások, beszédek
"A sorsát senki nem kerülheti el!" - biztatgatjuk egymást, amikor a tragédia belesikolt az életünkbe. Tudjuk, hogy nem sok értelme van, ösztönösen mégis a "Miért?"-eket zúdítjuk az ég felé. Aki nem volt még szorult helyzetben, az nem is tudja, mit jelent ez a szó: csüggedés. Amikor a lélek elcsügged, akkor nem más, mint az Élet veszíti el a lendületét... A küzdősportban, a politkában, de még a reklámstratégiában is ugyanazok az erők hatnak. Megtörni a másik akaratát, elveszejteni a másik hitét a helyes megoldásban, átprogramozni az értékrendjét, hogy azt kívánja, amit el kívánnak adni neki... Az eredmény ugyanaz: Ha valaki elcsüggedt, akkor nem lát távlatot.
Istenem, elcsügged a lelkem, azért terád gondolok.
Zsolt 42,7
Van-e konstruktívabb megoldás a megdermedt lélek számára, mint Istenre gondolni? Az égre tekintők mindig szabadulást nyernek, a cipőorr-bámulók pedig önmaguk sírja felé görbülnek. Nyilvánvaló tehát, hogy a bajból, a gondból, a tragédiából csak egyetlen szabadító irány létezik: fölfelé! Ha arra, ha azokra gondolok, akik nyomorult helyzetemet előidézték - s ez ok lehetek éppen magam is - akkor harag, sőt gyűlölet tud szállást venni a szívemben... Ez azonban soha nem lehet megoldás, mert hosszútávon mindig önpusztítást jelent. Az irígységet, mint a gyűlölet ikertestvérét, a középkorban főbűnnek tartották (az is!), s többnyire önmagát folytogató asszonyként ábrázolták...
Hiába keresnénk más kulcsot a zárba, igazából mindig ugyanaz kínálja fel magát végleges, békességet adó megoldásként: Istenre tekinteni.
Milyen érdekes, ami nyilvánvaló és karnyújtásnyira van tőlünk, azt elvetjük, s az elérhetetlen után pedig sóvárgunk. A teremtettség megtartó rendje a törvény, mégsem aszerint élnek az emberek, mert azt gondolják, hogy az gátolja a kibontakozást! Pedig a rend az mindig emel, a rendetlenség pedig süllyeszt, s eltávolít nemcsak az Istentől, de céljainktól is! "Ha bánatra nincs okod, mert vidámság van szívedben - adj hálát az Istennek, s örömöd még nagyobb lesz! Ha szívedben szomorúság van, adj hálát az Istennek, hogy vidámság költözzön belé, s örömöd nagy legyen!" Óegyházi atyánk mondását érdemes lenne megszívlelnünk...