A gádorosi evangélikus egyház rövid története

1826. szeptember 29.-én báró dezséri Rudnyánszky Sándor Békés vármegye főjegyzője újraalapította Bánfalva néven a mai Gádorost. Örökös szerződés alapján először 40 házhelyet osztott ki. A korabeli feljegyzések szerint az első betelepültek több mint 60 %-a ágostai hitvallású evangélikus volt.

A település gyorsan fejlődött, az újabb telekosztások kedvezően hatottak a település lélekszámának növekedésében. A településen önálló anyaegyházak nem voltak. Az evangélikusok az orosházi evangélikus anyaegyházhoz tartoztak.

1831-ben került Bánfalvára az első evangélikus tanító, az orosházi Győri Imre. Őt 1844-ig többen is követték. Az oktatáson kívül a tanítók feladata volt a település evangélikus fiók egyházának segítése is.

1843-ban a földesúr 150 újabb telek kiosztása mellett döntött. A bánfalviak ekkor érezték, hogy lelki gondjaik támogatása érdekében indokolt lenne egy Orosházától független önálló anyaegyház létrehozása. 1844-ben született meg a döntés az imaház megnagyobbítására és önálló lelkészre. Kérelemmel fordultak Kristóffy Sámuel nagylaki evangélikus espereshez ügyük kedvező elbírálása érdekében. Még ez évben megszületett az esperesi közgyűlés döntése a bánfalvi evangélikusok kérelmének teljesítéséről, így 1844. november 12-én létrejött az önálló anyaegyház.

Az első önálló lelkész  a Pitvarosról átkerült Molitórisz Lajos volt. Ő sajnos nem fordított kellő gondot az egyház okirati fegyelmére. Öt és félévi bánfalvi ténykedését követően közvetlen utódjának minimális írásos anyagot adott át. Utólag csak következtetni lehet az egyház tevékenységére. Tény, hogy 1845-ben felépítetésre került az első bánfalvi evangélikus templom, valamit megvásárlásra került a templom melletti 951 négyszögöl föld. 

1850. április 7-én Molitórisz Lajos Csanádalbertibe távozott, az evangélikus egyház ideiglenesen lelkész nélkül maradt.

1851. április 19-én Baross Károly került megválasztásra a bánfalvi evangélikus egyházhoz. Ő június 29-én foglalta el hivatalát.

Nevét, munkásságát a település lakói nem felejtik. Baross Károly nagy tudású, tenni akaró ember volt. Neki köszönhető, hogy 1876-ban megjelent „A BÁNFALVI ÁGOST. HITV. EVANG. EGYHÁZ MÚLTJA ÉS JELENE” című kiadvány. A hívek ereklyeként őrizték lelkipásztoruk írását. A sorsnak köszönhető, hogy néhány lelkes gádorosi és Gádorosról elszármazott 2000-től évente segítően támogatja a „Gádorosi füzetek” megjelenését. 2001-ben került sor a 2. füzet kiadására. E kiadvány meghatározó része Baross Károly könyvének ismételt kiadása, kiegészítve néhány fontos személyére vonatkozó információval. 

Baross Károly éltéről többet megtudhatunk Koszorús Oszkár orosházi helytörténeti kutató írásából, amely a „Gádorosi füzetek 6.”-ban az „Arcképek Gádoros múltjából” kiadványban található.

1851-ben a településnek 1400 lakosa volt, amelyből közel 900-an az evangélikus vallást gyakorolták. Baross Károly energikusan dolgozott, bízott híveiben és egyre nagyobb elképzelések valóra váltását célozta meg. 1856-ban új egyházi iskola épült, 1861-ben tanítói lakás vásárlására kerül sor, 1865-ben az omladozó templom megerősítése és vakolása történt meg. Az egyház 1871-ben két kisebb harangot vett.

A település lélekszáma és ezen belül az evangélikusok száma is folyamatosan nőtt. Az 1870-es népszámlálás szerint Bánfalván 2468-an laktak, ebből 1296 evangélikus, 830 római katolikus, 293 református, 33 izraelita, 2 fő pedig görög-keleti vallású volt.

1886-ban született meg az elhatározás egy erősebb és nagyobb templom építésére. A felvetést tettek követték.

1888. december 2.-án Baross Károly már arról számolt be az egyházi közgyűlésen, hogy az új templom elkészült,  a templom felszentelésére december 16.-án fog sor kerülni.

Az elkövetkező évek a templom építéséhez felvett hitel törlesztésével teltek. Közben egyre több támadás érte Baross Károlyt. A hívek kifogásolták, hogy elhalkult, dinamikussága alább hagyott és az öregkor tünetei egyre jobban megnyilvánulnak nála.

A sok izgalmat és feszültséget Baross már nem tudta elviselni, szívszélhűdést kapott és 1896. áprilisában visszaadta lelkét a teremtőnek.

Neve nem merül feledésbe, munkássága meghatározó napjaink helytörténet kutatói számára is.  A megjelent írásain kívül még további értékes kéziratok állnak rendelkezésre 1877-től 1895-ig, melynek feldolgozása és kiadása a jövő feladata.

Baross Károly halála után alig két hónappal 1896. június 28-án Okályi Adolf orosházi segédlelkészt választották a  bánfalvi evangélikus egyház lelkészévé.

Okályi Adolf nyolc éves orosházi gyakorlattal a háta mögött érkezett Bánfalvára.

Nagy lendülettel kezdett a gyülekezetépítő munkához. Tisztában volt azzal, hogy a falu lakossága döntően szegény, nagyobb anyagi áldozatra képtelen. Ebben az időben többen nem vallási (elvi), hanem az anyagi terhet miatt el is hagyták anyaegyházukat. Okályi Adolf nagy kitartása és akarat ereje is kevésnek bizonyult az anyagi helyzet megszilárdítására..

Okályi Adolf működése alatt 1901-ben a település neve Gádorosra változott. Ez azonban semmilyen hatással nem volt az egyház működésére.

A lelkész erőfeszítései ellenére az egyház anyagi gondjai egyre nagyobbak lettek. Kisebb eredménynek csupán az 1903-ban történt új harang beszerzése számított. Az evangélikus anyaegyház vezetősége a pénzügyi helyzet javítása érdekében 1905. januárjában úgy döntött, hogy élve a jogszabály adta lehetőséggel az általuk működtetett iskolát állami kezelésbe adják. Erre azonban a község hasonló pénztelensége miatt akkor még nem kerülhetett sor.

Közben Okályi Adolf eldöntötte, hogy visszatér feleihez Orosházára, amelyet Gádoroson bár nem nagy örömmel, de a közgyűlés tudomásul vett. 2005. június 30-án Okályi Adolf elhagyta a falut. Néhány évet Orosházán töltött majd életútja Pozsonyba vezetett. Ott lelkész és a Teológiai Akadémia Gyakorlati teológiai tanára lett. A halál is Pozsonyban érte 1940-ben, temetéséről is ott gondoskodtak.

Okályi Adolf távozását követően az üresen maradt lelkészi állásra három pályázat érkezett. Egyhangú döntéssel 1905. október 29-én Russ Zoltán kapott megbízást a feladat ellátására. November 19-én már a beiktatására is sor került.

Russ Zoltán az iskola államosítására tett folyamatot nem hagyta abba.  Végül 1907. őszén került az evangélikus egyházi iskola állami kezelésbe. Az új lelkész első feladta az egyházi épületek karbantartása, valamint a templom részére orgona beszerzése. Utóbbira 1906. nyarán került sor 3000 koronáért. Igaz a hívek adományából csak 1000 korona gyűlt össze, de a hiányzó 2000 koronát Russ Zoltán magára vállalta.

Időközben felesége elhunyt, akinek szülei leányuk emlékének adózva vállalták a 2000 korona megfizetését. Az egyház anyagi gondjai az iskolák kiválásával is megmaradták, sőt 1911-ben még a harang is megrepedt. Az egyházmegye vezetőinek köszönhetően ekkor a gádorosi anyaegyház gyors segélyt kapott, amely lehetővé tette, hogy a réginél nagyobb és erősebb harang készüljön. 1913. március 30-án érkezett meg az új 401 kg-os harang.

Nehéz időket élt át a község lakossága és az anyaegyház is az első világháború ideje alatt. A világháborút követően Russ Zoltán lelkész politikai szerepet is vállalt. Ő volt, aki megismertette a gádorosiakkal, hogy mit jelent a köztársasági államforma. A román megszállás alatt is lelki segítsége volt a település lakosságának.

1926. márciusában a püspök súlyos erkölcsi vétség gyanúja miatt Russ Zoltánt felfüggesztette állásából. Ideiglenesen, először Homérusz Pál orosházi lelkész kapott megbízást az egyházi feladatok ellátására, majd közel két évig Nandrássy Elek egyházmegyei belmissziói lelkész volt a gádorosi evangélikusok lelki támasza. Neki köszönhető a templom és az egyház épületeinek karbantartása.

1929. februárjában Russ Zoltán ügye lezárásra került. Feddésben részesült és kötelezték és az anyagiak rendezésére is. Úgy nézett ki, hogy a dolgok visszatérnek a normál kerékvágásba, amikor váratlanul 52. éves korában 1931. február 18-án elhunyt Russ Zoltán lelkész, egyházi író.

Halála után Pusztai József kerül Gádorosra. Először egyházi adminisztrátorként, majd 1931. szeptember 6-tól megbízott lelkészként tevékenykedett. A fiatal, tehetséges és tenni akaró ember látta az anyagi nehézségeket, de bízott híveiben.

Saját anyagi erőforrásait kihasználva megfelelő környezetet teremtett saját maga és családja számára. Beindította a közösségi életet. Felesége nagy segítségre volt a különböző tanfolyamok és körök szervezésében és működésében.

Pusztai József irodalmi és politikai szerepe említésre méltó. Jelentős része volt, hogy az evangélikus templom mellett felépült a „Trianon” emlékmű. (amelyet sajnos ma már csak fényképről idézhetünk fel.)

A világháborúban elhurcolt harangok pótlására 1937. december 12-én került sor. Már a vasútállomáson lelkes emberek fogadták a megérkezett harangokat. Az enyhe téli napon fél falu kísérte a harangot szállító szekeret.

A felvirágzott kocsi mellett ott volt a község apraja nagyja. Örömmel látták a 214 kilós Hősök harangját és a 66 kilós gyermekek harangját. Sok gádorosi család első fényképei is erről az eseményről tanúskodnak.

A képen Pörneki József szavalatával emeli az ünnepség meghittségét.

Az új harangokkal a gádorosiak úgy érezték, hogy a világháború veszteség listáját sikerült egy kicsit mérsékelni. Lelkükben megnyugvással készültek a templom fennállásának közelgő 50. évfordulójára.

1938-ban bár elmaradt, de kis késéssel 1939. május 14-én D. Raffay Sándor püspök részvételével sor került az 50. évforduló méltó megünneplésére.

A II. világháború kitörése először kedvező eredményekkel kecsegtette az embereket. Többen hitték, hogy csonka Magyarország ismét a régi lesz. Évek múlásával az álmok köddé váltak és a szomorú tények önmagukért beszéltek. Alig volt család, akinek ne lett volna halottja. A helyzet pedig egyre romlott, a távoli front egyre közelebb került. Pusztai Józsefnek és családjának politikai tevékenységük miatt menekülniük kellett Gádorosról. Előbb Szentesre, majd Ceglédre távoztak. A politikai rendőrség ott fogta el Pusztai Józsefet és feleségét. A vallatások és kínzások hatásra 1945. május 26-án Pusztai József életét vesztette. 1945 nyarán a tárgyalás bár kimondta ártatlanságát, Ő már azt nem érte meg.

A megüresedett gádorosi evangélikus egyházhoz 1945. június 1-től Aranyi József vallástanárt rendelte ki a püspök, majd 1946. április 28-án kinevezte lelkésszé.

Aranyi személyében egy „békepap” beállítottságú ember került a gyülekezet élére. A rendszerváltozás első bizonytalan évei alatt Aranyi József igyekezett a híveket összetartani, az embereket ért fájdalmat a gyász enyhíteni.

A több pártú működés első évei alatt már lehetett látni az erőviszonyokat, amely meghatározta az elkövetkező évtizedek alakulását. 

Aranyi József hét évet töltött Gádoroson. Tevékenységét és munkáját felettesei elismerték, ennek is köszönhető, hogy 1952 nyarán Orosházára került lelkésznek (ahol július 6-án iktatták be), majd az akkor megalakult Nyugat-Békési_Evangélikus egyházmegye első esperese lett.

Aranyi József a gádorosi evangélikus egyházközség 1952. június 13-án meghívta Egyed Róbertet, akit1952. augusztus 17-től parókus lelkésszé iktattak be.

Egyed Róbert 1910-ben született. Élete változásokkal és kihívásokkal tűzdelve folyt. Teológiai végzettséggel rendelkezett, akárcsak a felesége. A II. világháború alatt, mint tábori lelkész századosi rangban szolgált. A háborút követően Ausztriába került majd hazatért Magyarországra. Előbb Békéscsaba, majd Gádoros következett, amely lelkészi hivatásának meghatározó helye lett. 

Az ország vezetőinek politikai elkötelezettsége ekkor már egyértelműen bolsevik beállítottságról tanúskodott. A községi lelkésznek nem volt könnyű dolga sem a meggyötört hívek felrázásában, sem pedig az egyház tárgyi és anyagi helyzetének megerősítésében. A templom elhanyagolt állapota és a torony beázásának rendbetétele szerepelt első feladatai között. 1952. év végén Egyed Róbert egy körösladányi mestert fogadott a szabadon lévő torony rendbehozatalára. Új keresztet készítetett a templomtorony csúcsára. Már kész volt a kereszt, amikor a község párttitkára felkereste és kérte, hogy ne a kereszt, hanem egy vörös csillag kerüljön a felújított torony tetejére, a párt vállalta volna ennek anyagi terheit. Egyed Róbert nyíltan, nem mert szembeszállni a párttitkárral, hanem olyan javaslatot tett, amelyre a párttitkár elállt eredeti szándékától. Nevezetesen Egyed Róbert azt javasolta, hogy kölcsönösség jegyében lépjenek. Felkerülhet a csillag a torony tetejére, de ennek fejében a párt is helyezze el a már elkészült keresztet a pártház tetején. Ezt a javaslatot a párt helyi vezetője nem tudta elfogadni, így felkerülhetett az új kereszt az evangélikus templom tornyának tetejére.

Egyed Róbert lelkészi munkáját kedvezőtlenül érintette a bizonytalanság, a Rákosi rendszer különböző intézkedései, ennek ellenére nem adta fel a küzdelmet. A fiatalság lelki formálása érdekében a „Lenin úti” iskolában minden héten hittant tanított, valamint évente ünnepélyes keretek között megtartásra került a konfirmáció. A vasárnapi istentiszteletek látogatottsága is megfelelő volt. Jó kapcsolatot alakított ki a református egyházzal. Több esetben közös szeretet-vendégséggel hozták közelebb a híveket egymáshoz.

1958. november 26-án a vasárnapi istentiszteletet követően tűz ütött ki a templomban. A szépen feldíszített barokk faoltáron lévő nagy gyertyákat elfelejtette eloltani a harangozó, amelyek tövig égtek. A lefolyó faggyútól lángra kapott a festett fenyő oltár és porig égett. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a műemléki védettség alatt álló berendezés biztosítva volt, amely az anyagi veszteséget részben enyhítette. Egyed Róbert vezetésével a hívek döntöttek a gyors rendbetételről. A korábbi fa oltár helyett műkő oltárt rendeltek. Az oltár pótlása és a templom felújítása elkezdődött.

Ezután, Egyed Róbert úgy érezte, hogy gádorosi és egyházi küldetését teljesítette. Először 1959. augusztus 4-től betegszabadságra távozott, majd beadta nyugdíj kérelmét és visszavonult. 1975-ben Budapesten halt meg. Porai a Farkas réti temetőben nyugszanak. A családi képen látható felesége sem él már. Róbert nevű fia Keszthelyen, Gábor pedig Budapesten él.

Egyed Róbert távozását követően 1960. január 24-én Huszák József korábbi kardoskúti lelkészt iktatták be a gádorosi evangélikus egyház élére.

Munkájában nagy segítséget kapott feleségétől, aki a kántori teendőket is ellátta. A lelkészváltozástól sokan az egyház egységét várták. Egyed Róbert utolsó évei alatt a hívők véleménye negatív irányban változott papukról, többen neki és az egyháznak is hátat fordítottak. Huszák József ebből a helyzetből kereste a kiutat.

Huszák József középiskolai tanulmányait Szentesen végezte, elődjénél sokkal jobban ismerte az alföldi embereket és azok szokásait. A világi élet is érdeklődésének meghatározója volt. A 60-as években még alig-alig volt a faluban motor, de Ő „ Dongó”-val járt.

Lelkészi munkáját a már folyamatban lévő templom és oltár felújítással indította, amely 1961-ben megvalósult. 1961-ben D Káldy Zoltán püspök és Koszorús Oszkár esperes részvételével került sor annak felszentelésére. Régen voltak olyan sokan a templomban, mint azon a vasárnapon

A vasárnapi istentiszteletek résztvevői évről-évre egyre idősebbek lettek, nagyon kevés volt a fiatal. Az ifjúság szellemi életét döntően befolyásolta az aktív úttörő élet. Ennek ellenére minden évben 10-15 fiatal járt konfirmációra. Az alábbi kép az 1961. május 21.-i (Pünkösd vasárnap) megtartott konfirmáció résztvevőit mutatja be.. 

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a 13 ifjú közül 4-en szentesi értelmiségi szülők gyermekei, akik saját városukban nem vállalták a vallási képzést, de a család hatására Gádoroson mégis részt vettek abban. A kettős nevelést több esetben mégsem ez, hanem a család és az iskola eltérő eszmeisége eredményezte.

Huszák József lelkészsége alatt az egyház anyagi helyzete egyre romlott. Az önkéntes egyházi adót egyre kevesebben fizették. A pénzbevételek növelése érdekében az egyház értékesítette a templom melletti üres földterületet, amelyet a helyi Takarékszövetkezet vásárolt meg. A templomba járók száma folyamatosan visszesett és egyre gyakrabban a parókián kerültek megtartásra a vasárnapi istentiszteletek. A lelkész egyéb elfoglaltságai is csökkentek. Egyre kevesebb lett a keresztelő, a temetéseknél volt csak természetes volt a pap jelenléte. Egyházi esküvőre néha hónapokig nem került sor, pedig a lelkész és felesége jól felkészült szertartásokat tartott. Huszák József viselkedése feleségének elvesztésével és korának előre haladtával megváltozott. Érezte, hogy ereje és tartása már kevés a lelkészi munkára, de azt is érezte, hogy kötelessége is van a hívekkel szemben. E kettőségek közepette nehéz szívvel 1979-ben vonult nyugdíjba és fejezte be lelkészi pályafutását.

Huszák József távozásával 135 éves önállóság után megszűnt az önálló gádorosi evangélikus anyaegyház. Az egyház parókiája a szolgálati lakással értékesítésre került. A hívek száma drasztikusan lecsökkent.

1979 után már nem akadt helyben lakó lelkész. Ettől kezdve a különböző egyházi nyilvántartásokban, mint Nagyszénás-Gádoros társegyházközség jelenik meg Gádoros neve. A Nagyszénáson élő lelkészek végzik a gádorosi lelkészi szolgálatot is, az istentiszteletek megtartását, a kereszteléseket, esküvőket, temetéseket stb.

Nagyszénás-gádorosi evangélikus lelkészek 1979 és 2005 között:

1979 - 1984 Németné Tóth Ildikó

1984 - 1988 Aklan Béla

1988 – 1992 Schreiner Tamás

1992 – 1995 Kondor Péter

1997 – 2000 Dr. Kelemen Péter

Napjainkban (2000-től) Erdélyi Zoltán a Nagyszénás-Gádoros Evangélikus Egyházközség lelkésze fáradozik azon, hogy az emberek hitét erősítve lelki támaszt nyújtson.

A mai megváltozott anyagias világban még jobban szükség van a hitre, a reményre és a szeretetre, amelyhez egyházunk segít bennünket.

„ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK”

Lejegyezte: Tóth László

Lektorálta: Koszorús Oszkár

2005. december 8.