A böjt valódi értelme

Diétázás – koplalás – éhezés – böjtölés. A böjti időszakban minden évben feladatul kapják a hittanos gyerekek, hogy e négy étkezéssel kapcsolatos fogalmat, eseményt igyekezzenek nagyon pontosan meghatározni, és egymástól elkülöníteni. Ez mindig jó kiindulásnak bizonyul a böjtről való beszélgetéshez, a böjt értelmének megközelítéséhez.

A böjtölés majdnem minden vallás gyakorlatában megtalálható. Általános értelmezése szerint a test, a testi vágyak megfékezése, és a lélek felszabadítása az istenség számára.

Az Ószövetség népének lelkiségében fontos szerepe volt az alamizsnálkodás-imádság-böjt egymást segítő hármasának. Jézus ezekre áldását adta, csak a velük való hivalkodástól óvott – például a Hegyi Beszédben. Pál apostol is böjtölt, ahogy egy-egy önjellemzésében említi a virrasztással együtt. Az Apostolok Cselekedetei könyve szerint az első keresztény gyülekezetek is együtt gyakorolták sok esetben a böjtöt és az imádkozást. Az egyházatyák azt tanították, hogy a böjt a test imádsága, megkönnyíti, hitelesíti a lélekét.

A böjti idő közös keresztény kincsünk. Ne engedjük kiüresedni, semmitmondóvá válni! Augustinus a böjti időszakot „szent időnek”, Istennek szentelt időnek nevezi. Római katolikus testvéreink is beszélnek úgynevezett „szentségi böjtről”. A Római Katolikus Egyház a kevés megmaradt, kötelező böjti előírásban már nem beszámítható teljesítményt lát, hanem az isteni kegyelem ajándékát, amely alkalmassá teszi az embert az imádságra és a szeretet tetteire. Valóban addig kedves Istennek a böjt, ameddig nem vezet gőgre, vagy nem akadályozza a lélek belső örömét. Kálvin János az egyéni böjttel kapcsolatban ezt írja: „azt bizonyára tapasztaljuk, hogy ha a has tele van, az elme nem emelkedik úgy az Istenhez, hogy abban kitartó tudjon lenni.” A református egyházban azt hangsúlyozzák, amit mi, evangélikusok is, hogy tudniillik a böjt a lelki elcsendesedés ideje, a negyheti, húsvéti ünnepkör felkészülési része. A nagypéénteki böjt évszázadok óta íratlan tradíció és gyakorlat volt a magyar reformátusok körében is.

Bibliai alapon a böjt semmiképpen sem aszketikus, önsanyargató, érdemszerző cselekedet. Sokkal inkább az Isten előtti alázat kifejezése. Minden Isten ajándéka, teljesen tőle függök, ezért teljesen odaadom, kiszolgáltatom magamat neki. Azzal, hogy böjtölök, emlékeztetem is magamat arra, hogy miért teszem ezt. Egyik lelkésztársam ezt így fejezte ki: Az evangélikus böjt egyet akar igazán: meggondoltatni, hogy megajándékozottjai vagyunk annak a különleges időszaknak, amikor megállít a 40 nap, és megkérdezi: neked mikor lesz időd észrevenni és megköszönni, hogy az Isten Fia nem ment el melletted, hanem érted, értünk indult fel Jeruzsálembe?! Ki tudja, hány 40 napot kapunk még elcsendesedésre, az evangélium meghallására? Így is fogalmazhatunk, hogy a böjt igazi célja és tartalma az, hogy megérkezzem, elfogadjam, higgyem Krisztus megváltói munkáját, részesüljek életre támasztó erejéből.

Jézus Krisztus az értünk való szenvedés és áldozat útját egyedül járta, de magával vitte tanítványait. Tanúkra volt szüksége, de azok annál többek lettek. Együtt szenvedtek Krisztussal, és ezért várták bizonyos reménységgel a Krisztus dicsőségében való részesedést is. Az „együttszenvedés” nem Krisztus-utánzás, hanem „ráfeledkezés Jézus Krisztus értünk járt útjára”, ami hálára fakaszt és kimozdít bennünket az önmagunk körüli forgásból. A hála böjtöltet, ezért jókedvű böjt ez, amelyet nem regulák szabályoznak, hanem belső, bensőséges kapcsolat Krisztussal és az Atyával. Ahogy Jézus félrevonult a pusztába, később a hegyekre, hogy „ráfeledkezzen” az Atyára, a mi böjtünknek is lehet ilyen csendes helye, belső szobája.

A böjt különleges lehetőségeiről olvastam egy régi írásban. Isten nem csak az étkezésben ajándékozott meg bennünket a böjt lehetőségével. Van szóböjt is, amikor nem fecsegünk-locsogunk annyit össze-vissza – akaratlanul is terhelve, sebezve egymást. Van indulatböjt, ha nem lobbanok, nem gerjedek olyan gyorsan haragra; ha szégyellni tudom magamat heveskedésemért. Az az indulat legyen bennem, ami volt Krisztus Jézusban is. Lehet indulatot cserélni – türelemre, alázatra. Azután van gondolatböjt is. Sok elfojtott bosszúvágy, sok sötét gondolat kavarog bennünk. Nem bírunk uralkodni sok szennyes, még álmainkat is megzavaró képzelődéseinken. Gondolatainkat is vigyük oda – Őelé, hogy teremtsen rendet bennünk, és adjon jó gondolatokat. Vagy talán zsebünkön kellene elkezdeni böjtünket, tudván, hogy mindenünk az Úré, és hol vagyunk attól, hogy ebből a mindenből legalább a bibliai tizedet odaadnánk Urunk ügyére.

Böjt tehát minden ki nem mondott sértő szó. „Uram, tégy závárt a számra, hogy ne vétkezzem ellened.” Böjt minden meg nem torolt sérelem, böjt az, ha időmből többet áldozok családomnak, gyülekezetemnek, és valódi böjt az, amikor van bátorságunk önmagunkat odaadni az Úrnak, hogy azután Ő odaajándékozza önmagét nekünk, amit legszemélyesebben az úrvacsorában élhetünk át. Emlékeljük ismételten a Kis Kátéból Luther Márton tanítását az úrvacsora áldásáról: „a böjtölés és testi készülés szép külső rend, de csak az igazán méltó és jól készült, aki hisz abban az igében 'érettek adatott' és 'kiontatott bűnök bocsánatára' … Ez a szó 'érettetek' nem követel mást, csak hívő szívet.”

Böjtöljünk tehát Istennek tetsző böjtökkel!

Bárdossy Tibor

Ui.: A böjti, de főleg nagyheti elcsendesedésre, hitünk, Krisztus-kapcsolatunk újragondolására ajánlom többek között a Szabó Lajos szerkesztésében nemrég megjelent „Lélegzetvétel – kilenc nap a léleknek” c. kis könyvecskéjét.